A magyarózdi Drogterápiás Otthon

Magyarózdi Drogterápiás otthon

A magtárépület, melyet a Bonus Pastor Alapítvány azzal a céllal újított fel, hogy ott szenvedélybetegek számára egy bentlakásos rehabilitációs otthont alakítson ki, - másrészt táborok és konferenciák helyszíneként is tervezték a felújított épület majdani működtetését -, egy nyolc hektáros, jelenleg az alapítvány által 99 évre kibérelt (a közeljövőben az alapítvány tulajdonába kerülő) birtokon helyezkedik el.

A birtokon a magtár épületén kívül egy reneszánsz kiskastély, egy istálló, egy csűr és egy kis szalmabála-épület található. A négyszintes, 934 négyzetméter hasznos felületű épület a felújítás megkezdése előtt igen rossz állapotban volt. Az épület fa tartószerkezete nem felelt meg az érvényes tűzvédelmi előírásoknak, ezért azt vasbeton tartószerkezettel kellett helyettesíteni. Az építkezés 2003 nyarán kezdődött el.

Az épület a munkálatok megkezdése előtt (2003. május)

Első emelet: megöntött földszinti mennyezet és lépcsőfeljáró; régi mennyezeti gerendák; háttérben bal oldalon új tartóoszlop öntése.

A régi tartószerkezet két szintje; a mennyezet a gerendázaton kívül lebontva.

Földszint: 80 cm alapozás megöntve, további 40 cm még hiányzik.

kesz.jpg (3618 bytes)

"Az alapítvány jó pásztorhoz (Bonus Pastor) híven megpróbálta kihasználni az adományként kapott birtok lehetőségeit. Külföldi és belföldi támogatók segítségével befedték, így a további romlástól védték meg a kastélyt. Holstein- szarvasmarhákkal népesítették be az istállót (az egy tucat, szakszerűen ellátott fejőstehén annyit tejet ad, mint az ózdiak összes szarvasmarhája), s közben a magtárat központtá építették át. " (Népújság LVII. évfolyam 64. (15940. sz.)

A munkálatok befejeződése után 2005. március 16-án ünnepélyes keretek között nyitották meg a magyarózdi kastély egykori magtárába telepített Terápiás Otthont, ahol a Bonus Pastor Alapítvány azóta szenvedélybeteg emberek segítésével foglalkozik.

Horváth Levente református lelkipásztor az Alapítvány munkatársa így nyilatkozott az itt folyó munkáról:

"Szenvedélybeteg és segítő közt nincs különbség, én semmivel nem érzem különbnek magam náluk. Valahol mélyen az emberrel találkozol mindenkiben. Mindenkire úgy tekinthetek, mint Isten képmására teremtett emberre, ezt tisztelem benne. Attól kezdve, amikor ez a tisztelet eltekint attól, hogy valaki társadalmilag megbélyegzett, megvetett, lenézett ember, ettől a perctől kezdve testvérek vagyunk, egy család vagyunk... Lehet, hogy az egész társadalom lemondott egy emberről, de én vidám szívvel felé fordulok, és tudom, hogy van remény. Magamról sem mondok le, miért mondanék le róla? Nem mondok le senkiről, ez sarkall. Ezt vállalom, ennek kötelezem el magam. Olyan küzdelem ez, ahol nincs se fehér köpeny, se papi palást, nincs választóvonal." (Erdélyi Napló - 2004)