Főoldal
A falu története
Földrajzi fekvés
Hagyományok
Lakosság, foglalkozás
a
Református egyház
Önkormányzat
Horváth István költő
Az ózdi kastély
Drogterápiás központ
Testvértelepülésünk: Ózd
Fotoalbum

Linkek Erdélyből

Figyelmébe ajánljuk a következő oldalakat!
 

Táncház lap

Hagyományok Háza lap

Néprajz lap

Zenetudományi Intézet

  Fügedi János:

 Tánciskola Magyarózdon

 (A cikk eredetileg megjelent: Táncművészet, 1990/12, 12-14. )

Marosludastól délre, a kanyargós, rejtett Ózdpatak völgyének utolsó faluja Magyarózd. Innen köves út nem, csak 'határi' utak vezetnek tovább a Kis-Küküllő völgye felé a vízválasztó meredek dombokon át. A szinte minden oldalról dombvonulatok és erdők védte falu, föléje magasodó templomával és a pusztulófélben is a völgyet uraló kastélyával a Hegymegett, a Maros-Küküllő köze altájegységének egyik legszebb települése. Horváth István magyarózdi születésű író régészeti leletei szerint e vidéken feltehetőleg már az i.e. 8000-ben élt az őskor embere, de talált itt többek között bronzkori, szkíta, római és népvándorláskori tárgyakat is. A helybéli tájékozottságával és hitelességével szintén ő adta közre a falu folklórjának egy részét: hiedelmeit, népi gyógyászatát, játékait, ünnepi szokásait, meséit és népdalainak szövegét Magyarózdi toronyalja című írói falurajzában. A tánchagyomány felgyűjtésére hozzáértés és eszközök híján nem vállakozott, erre Dr. Martin  Györgyöt  kérte  fel,  aki 1969-ben végzett igen alapos, a falu minden tánctípusára kiterjedő gyűjtést.  Előtte azonban már Végvári Rezső 1962-ben és Tímár Sándor 1968-ban készített rövidebb helyszíni felvételeket, majd e három kutatót követték Varga Zoltán hetvenes évekbeli ismétlődő gyűjtései. Ha nem is a faluban, de szintén hozzájárult a magyarózdi táncok megörökítéséhez Fodor Béla, Katona Ádám és Tötszegi András. A technikai felszereltség hiányosságai miatt a fent említett, hosszú időre archiválható filmes felvételek némák, kísérőzenéjük a tánccal nem szinkronizálható. (A helybeliek több videós felvételre emlékeznek azt követően, hogy feltehetőleg Varga Zoltán koreográfusi és oktató munkája eredményeként a falu táncai ismertté, divatossá váltak. Nyilvántartás híján sajnos e felvételek zöme nem követhető, az összehasonlító kutatás szempontjából elveszett.) Az első hangosítható filmet 1987-ben készítettük Könczei Csillával, Pálfy Gyulával, Tálas Ágnessel és Teszáry Miklóssal, a másodikat magam, idén augusztusban. Erre az útra - engedve többszöri rábeszélésüknek - magammal vittem a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tagozatának hét növendékét, volt tanítványaimat, Juhász Zoltánt, Keszei Virágot, Kis Krisztinát, Mozola Viktóriát, Nagy Andreát, Sándor Dávidot és Sztraka Andreát (kísérőként és segítőként velünk utazott még két édesapa és Tálas Ágnes).
Nem csak kirándulásnak vagy szokásos gyűjtésnek szántam az alkalmat, hanem egyúttal tánctanításra kértem fel a falu egyik kiemelkedő táncos egyéniségét. Így kívántam lehetőséget teremteni arra, hogy az iskolát lassan elhagyó táncosok testközelbenszerzett tapasztalatokon keresztül ismerjék meg a próbatermi részben idealizált, részben az oktatók mozgásértelmezésén átszűrt mozdulatanyag jellege és az eredeti közti különbséget.

Az érthető, hihető, átütő erejű tánchoz a mozgás mögött élményre van szükség, amelyet mint előképet, leghitelesebben a táncot egész lényével, kultúrájával átélő és értő paraszttáncos adhat át. Bár az elvonatkoztatott mozdulatkincs, a motivika egy-egy terület táncaiban többé-kevésbé közös, az e táncok egyik lényegét jelentő előadásmód mélységesen egyéni. Ha valójában meg akarjuk érteni a stilisztikai forma alakulását, alkotójának személyes megismerése elengedhetetlen.

Pataki József és Gilyén Erzsébet
Az ott töltött hosszú hétvége alatt sűrű programunk volt. Házigazdánk, Gilyén Árpád és felesége, Gilyén Erzsébet házában a pazar vendéglátás mellett kenyeret sütöttünk - a faluban ma is ez a kenyérellátás mindennapos módja. Gyönyörű régi stílusú dalokat gyűjtöttünk Ballai Ferenctől, a falu legjobb énekesétől, aki fiatalkorában a neki felajánlott hivatásos énekesi pálya helyett a gazdálkodóit választotta. Meglátogattuk a 80 éves Báncs Jánost, a falu két kiemelkedő táncos egyénisége közül az idősebbet. Táncát már a legelső, 1962-es gyűjtés alkalmával filmre vették, mi legénykora táncélményeiről kérdeztük. Elmondta többek között, ha sokszor is pontozott egy lakodalmi éjszakán, bár röviden, 6-8 pontot táncolt egy alkalommal, de kétszer ugyanazt a sorozatot soha sem. Beszélgetésünk végeztével arra kértem, ízelítőül mutasson nekünk egy pontot (amit ő egész folyamatnak értett) a falu már meghalt, nagyszerű prímásának nálunk lévő felvételére. 80 évére hivatkozva próbált kitérni, de amikor ráállt, bizony szó szerint leesett az álluk a fiataloknak, megérezve azt az őserőt (amit Lázár István is az Alsó-Fehér Vármegye néprajzáról 1899-ben írt monográfia tanúsága szerint a vidék férfitáncai láttán) Jancsi bácsi még mindig elképesztően dinamikus pontozójában.

Jakab József, Pataki József, Vecsei Ferenc,Horváth István, Báncs Ferenc (Tálas Ágnes felvétele)

Másrészről, a szóbeli megközelítés szinte teljes lehetetlensége miatt, a tanítást felvéve szerettem volna legalább képi információt kapni arról, miként gondolkodik az autentikus táncos saját táncáról. Az esemény megfigyelése alapján válik kiegészíthetővé a kutatói szerkezet- és összefüggés megállapító logika, ellenőrizhetővé az elemzésekből levont következtetések helytállósága.

 

Táncot tanulni tulajdonképpen a 60 éves Jakab Józsefhez jöttünk, akit a hazai néptáncmozgalom a Néptáncosok Szakmai Házában található videofelvételekről ismer. A szomszéd faluban, Magyarszentbenedeken született, és korán, 11 évesen került Magyarózdra. Ma a helyi 'kollektív' (termelő szövetkezet) kőműveseinek vezetője. De vezetője volt - amíg létezett - a magyarózdi felnőtt tánccsoportnak, tanított gyerekeket, tanította az őt felkereső 'magyarországiakat' és külföldieket. A faluban általánosan ismert két férfitánc, a pontozó és a szegényes mellett ma már csak ő tudja a szegényeshez hasonló, de rövidebb, tripodikus sorszerkezetű lassú legényest, ahogy ő nevezi, a 'Károly bácsi verbunkját'. Nála maradt csak meg töredékesen a csárdás lassú változata, a frissét egyedülállóan gazdagon díszíti és szintén csak tőle látható a többiek táncgyakorlatából mára kikopott, de a történeti táncleírásokból ismert, nőt elengedő külön táncolás is. Kiemelkedő táncos egyéniség, a hazai táncéletben tulajdonképpen az ő táncát ismerik 'magyarózdi'-ként.
Jakab József és párja (Fügedi János felvétele)

Tehát ő volt 'szakmai házigazdánk', akinél két alkalmat sikerült teremtenünk tánctanulásra. Ugyancsak igyekeznie kellett a Capriban tavaly megrendezett nemzetközi táncversenyen fődíjat nyert két fiúnak, hogy követni tudják Jóska bácsi még ugyanazon pont ismételgetésekor is állandóan változó lezáróit. Felfedezhető volt ebben persze a tánc nehezen megfoghatóvá tételének tréfás, élcelődő szándékossága is, egyben virtuozitás, a mozgásanyag fölényes kezelése. Az elemző számára pedig a pont és lezárójának számos illesztési és variálási lehetőségét tárta fel. A pontozónál jóval kötetlenebb szegényesben aztán szabadon engedve komikumra egyébként is állandóan kész egyéniségét, a mozgássorok összefüggéseiből szándékosan kilógó, néha szellemesen groteszk mozdulat­csattanókkal keltett derültséget. Hosszas előzetes felkészülés híján ez már végképp követhetetlen volt. Megint csak a Lázár István által írtak tűntek igaznak '...pusztán a zene ütemivel fegyelmezteti kedve csapongását', amit Nagy Andrea édesapja, megértvén az adott mozgáskincsen belüli improvizatív találékonyságot, prózaibban így fogalmazott meg: 'Ismeri a zenét, és azt csinál amit akar.' Ha ezt túlzásnak is tartjuk kissé, feltűnő az ellentmondás e táncolási mód és az autentikát legfőbb szempontnak tartó néptáncegyüttesi, de akár a táncházbeli oktatás zárt formákba merevítő, állandósult motívumokat előadató  gyakorlata között. Átvettük a formát - sokszor azt is rosszul - a lényeg, a tartalom nélkül.

Az utunkat lezáró gyűjtésen megjelent a fél falu. Aki már részt vett hasonló alkalom megszervezésében, tudja, milyen körülményes az embereket összehívni. Hosszas előkészítést, sokszori helyszínre utazást, kapcsolatok kiépítését és folyamatos ébren tartását kívánja, és még ilyenkor sem biztos, hogy mindenki eljön, aki megígérte. Ezért is tartozunk külön köszönettel a falu lelkészének, hogy a vasárnap délutáni istentiszteleten kérésünkre prédikációjában az alkalmon való részvételre bíztatta a falu népét. Sokan eljöttek, és a gyűjtés végeztével el sem akartak menni. Késő estébe, éjszakába nyúló, spontán bállá, majd házi mulatsággá alakult az összejövetel, a velünk lévő lányok alapos leckét vehettek a csárdás helyi dialektusából. 

Természetesen inspiráció is kívánt lenni az utazás. Olyan növendékeimet vittem magammal, akik az iskolában együtt töltött majd' három év alatt nem csak kiváló gyakorlati felkészültségükről, de a táncelmélet, a tánclejegyzés iránti affinitásukról is tanúságot tettek. Ezt a talán még nem is mindegyiküknél tudatos vonzódást szerettem volna a terepmunka vitathatatlanul izgalmas élményeivel is felerősíteni, és további lépésként őket újabb gyűjtésekbe, majd így a személyes érdekeltség kialakulásával a feldolgozó munkába bevonni. Saját ügyként megélve érthetik meg, hogy csak az elméletet tudva és azt mindennapi eszközként könnyedén kezelve lehetnek a szakmájukat igazán értő táncosok, oktatók, koreográfusok, vagy az olyannyira hiányzó műelemző táncesztétikai és kritikai szempontokat kidolgozó szakemberek.

  Honlap  Tartalom  |  e-mail Webmester